Diákjaink: Cornides Viktória

Cornides Viktória

Diákunk szakmai útja

LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2019 – szakmai különdíj
LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője 2019 – közönségdíj

Számomra az enteriőrtervezés művészet, pszichológia, matematika; a munkám és a hobbim egyben. Feladatok és kihívások sokasága, ugyanakkor kellemes időtöltés. Minden részlete izgalmas. Egészen felvillanyoz egy-egy új megbízás. Szeretem, ahogy a kezdeti vázlatos tervekből és ötletekből a projekt végére megvalósul egy álom. Törekszem arra, hogy ne csak trendek és lakberendezési alapelvek mentén, hanem a megrendelő személyére- és igényeire szabva, időt állóan szülessen meg a végeredmény.
 
Valamilyen formában egész életemben végigkísért a lakberendezés, mégis viszonylag hosszú úton jutottam el a szakmához. Az ELTE tanítóképző karán végeztem Vizuális nevelés műveltségterületen, később kiegészítésként angol szakon. Emellett egy idegenvezető képzésen is részt vettem. Mindegyik lépés hozzájárult ahhoz, hogy végül tervezővé váljak, de legtöbbet a Junior Art-os tanulmányaimnak és az ott tanító tanáraimnak köszönhetek.
 
A tervezés során többek közt 3D látványterveket is készítek, melyek segítenek elképzelni a végeredményt, valamint megkönnyítik a választást bizonyos kérdésekben.
 
Profilom: Lakóingatlan, üzlethelyiség, étterem, hotel, közületek, home staging

Kapcsolat


https://www.facebook.com/cornidesvikidesign
https://www.facebook.com/cornidesvikidesign

Cikkeink, amelyben érintett Cornides Viktória

Még nem született ilyen bejegyzés. Van ötleted? Írd meg nekünk!

Kapcsolat

1149 Budapest, Pillangó park 9., TERC Irodaház
Tel: 222-2753
info@juniorartcenter.hu

FACEBOOK INSTAGRAM

2012 ©Junior Art Center
Felnőttképzési engedély száma: E/2021/000122
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2021/002159


Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató